Nem is említettem, hogy a szünetben elmentem fogorvoshoz. Én sose tartoztam azon babonás és gyáva emerek közé, akik csak fél kilo gyógyszerrel és sok-sok alkohol egységgel a vérükben hajlandóak bemenni a rendelőbe. Legalább is egészen két héttel ezelőttig. De azóta átértékeltem az életet.
Kezdjük ott, hogy eddig csak az SZTK-s dokinénit ismertem az ütvefúrós eszközeivel és hátborzongató rendelőjével. Tudjátok, ahova bementek és ocsmány zöldek a falak (amiket a mai napig nem értek hogy milyen megfontolásból festenek ilyenre...mégis kit nyugtat meg a korházi zöld szín??!), ahol a fogorvosi szék ezer éves, és azon imádkozol, hogy ne legyenek benne tetvek vagy bolhák. És ahonnan olyan hangok szürődnek ki, mintha egy rossz horror filmben épp most fűrészelnék darabokra az egyik mellékszereplőt!
Nos ez a hely nem ilyen volt. Igaz körzeti rendelő, szóval elvárásaim valahol a béka feneke alatt voltak, de kellemeset csalódtam (ami valljuk be a magyar egészségügyben ritkán esik meg). Gyönyörű előtér (barack színű!!), kellemes kelta zene (olyan idegnyugtatós), és még maga a rendelő is szimpatikus. Ha nem lennék olyan kis boci lelkületű, már itt elkezdhettem volna gyanítani valamit. Egyszerűen túl szép volt, hogy igaz legyen. Mármint a vészvillogók szirénázását ilyen alkalmakra tartogatja az ember tudatalattija nem??! De én gyanútlan áldozatként, semmit se sejtve feküdtem le a kényelmes orvosi ágyikóra. A doki néni kedves volt, a szárnysegédje szintén. Nem is lett volna semmi baj, ha a saját hülyeségem felül nem kerekedik a józan eszemen. Mondok én nektek valamit. Legközelebb, ha azt mondják fogtömés lesz, foggal-körömmel RAGASZKODJATOK az altatáshoz, érzéstelenítéshez és minden olyan vegyi eszközhöz, ami kiüt egy hétig.
Én a buci fejemmel, indokolatlan belevalóságomat hirdetve, felszegett fejjel elutasítottam az érzéstelenítést! Gondoltam: Bah, mi nekem egy kis fúrás, meg tömés?? Én egy végzős "nagylány" vagyok! Mutassanak nekem olyat, ami nagyobb szenvedést tud okozni, mint a 8. órai művtöri!! Hát.. valaki nagyon pikkelhet rám odafenn, mert megkaptam a magamét! A kezelés felénél már azon voltam, hogy húzzák inkább ki az egészet és morfiumozzanak agyon!! De a végére valahogy csak túléltem. Igaz az állam vagy háromszor kiakadt, mivel a nő a könyökéig benne volt a számban. És kisírtam a szemem a fájdalomtól, de még élek!! Azt nem tudom haza hogy találtam és hogy bírtam ki a következő három napot... Lehet, hogy a tudatalattim törölte a sokkos emlékeket, hogy ezzel kíméljen engem;).
Szóval azt hiszem van még egy kisebb traumám ( a jövőbeli pszichológusomat én fogom eltartani), és még egy plussz fóbiám. Ezentúl fogorvosi vizsgálatra csak sok-sok nyugtatóval a szervezetemben fogok elmenni. És nem fog már megtéveszteni a kedvesnek tűnő mosoly sem a doktorok arcán. Az csak a hóhér mosolya az újabb áldozat láttán!!
