Tudom szánalmas, hogy már századjára írom le, de én NEM AKAROK elballagni! Hiányozni fog a gimi! Ideje beismerni: Stockholm szindrómában szenvedek. Tudjátok a betegség, amikor a túsz beleszeret a túszejtőjébe. Na, én egy tipikus mintapéldánya vagyok ennek a kórnak. Ez a bizonyos túszejtő, már 13 éve kínoz, és én minden szenvedésem ellenére szép lassan beleestem. Oké, oké nem azzal a bizonyos "BellaszeretiEdwardot" - féle nyálas, EMO szerelemmel, inkább olyan első szerelem félével. Tudjátok, mikor az első szerelem emléke örökre elkísér és mindíg hozzá hasonlítod az összes későbbit.
Hiányozni fog, a reggeli menza émelyítő szaga (ami egész nap kellemes aromát ad termünknek), a visító gyerekek hada, a mosdóbeli wc papír állandó rejtélye(mely szerintem a 3. óra után spontán égés következtében eltűnik). Az állandó élet-halál harc a menzán, de főleg a büfében, mely segít visszamenni állati ösztöneinkhez. A büfésnéni meleg mosolya, mikor a sorbeli mészárlás után elnyered méltó kakaós csigádat. A tanárok kiabálás és szemrehányás mögé rejtett törődése. A suli gépek, melyek betöltési ideje alatt nem csak Verne utazná körül a földet 48 nap alatt...
Hát drága P.V.G., nem vagy egy Johnny Depp, de csak hogy tudd; egy lány valahol a nagyvilágban örökre szeretni fog, élete végéig.
