Már majdnem vége a keddnek is, és én még mindig alig tértem magamhoz.Talán ideje lenne felébredni a hétvégi tunyaságból... Igen tisztelt tanáraimnak köszönhetően a héten csak egy tucat dogát kell megírnunk, dehát üsse kavics! Állítják, hogy hozzá kell edződnünk az élet kihívásaihoz, de ha az élet ilyen szadista lesz később is, akkor inkább visszamegyek az oviba. Ott legalább futkároztunk egész nap és a legkeményebb munka az ovónénik masszírozása volt..Ahhhh a régi szép idők..
De neeeeem!!!!!!Gondoltam bátor és elszánt leszek, elmegyek kéttannyelvűre és valami profi egyetemen kötök ki. Most; a kétségbeesés és végkimerültség határán szeretném közölni mindenkivel, hogy én NEM VAGYOK NORMÁLIS!!!!!! Tudom, tudom, az orvosok már rég megmondták, de azért ez számomra egy elég új felismerés!
Vénlányságom kicsit se vonzó jövőképe valósághűen nehezedik lelkiszemeim elé. Problémáim egyik forrása lehet az, hogy nekem semmi se jó.. Olyan nagy kérés, hogy a srác ne legyen alkoholista, hímsoviniszta, bunkó 
diszkópatkány? Hát olyan sokat kérek én?? Miért nem tudom megismerni álmaim pasiját mondjuk egy könyvtárban? (Járnak még egyáltalán mai fiatal srácok könyvtárba?) No de nem baj! Max életem hátralevő részét Johnny Depp-es filmek nézésével és csokievéssel töltöm.
