Mióta öcsém Matchbox-okkal játszik, és amióta a babáimat fuvaroztam a menő Porschékban a randikra, azóta minden álmom a vezetés. Persze a valóságban nem fogok "véletlenül" karambolozni az autóval, hogy utána a szexi és intelligens Kovács doki baba meggyógyítsa az én Barbiemat és a kezelés végén három gyerekkel éljen tovább egy tengerparti házban...( Na jó, még be is vállalnám azt a borda törést, ha a végén nem valami köpcös-kopaszodó Doktor Bubónál kötnék ki..)
Szóval arra a nagy lépésre szántam el magam(a társadalom nem kis kétségbeesésére), hogy megtanulok vezetni. Kezdeném a szüleim reakciójával, amikor felhoztam nekik azt, hogy jó lenne jogsit szerezni: És meg van már rá a pénzed? Mi tart vissza??- Háááááááát ennyit a burkolt célozgatásomról a szülői támogatással kapcsolatban. Szóval miután nagynehezen összegarasoskodtam rá a pénzt(azóta is egy szál tunikába járok az iskolába..), utána érdeklődtem(vesztél már el a Lajos városban??), végül befizettem a pénzt(BRÜHÜ) és jövőhéten már mehetek is a KRESZ-re!! JUPEEEEEEEEEEEEEE. De mielőtt a város elkezdene rettegni és biztonsági reteszeket szerelni a házra, megnyugtatnék mindenkit, hogy MÉG NEM VEZETEK!! Sajna.. és nem is fogok egy darabig. Most adok öt percet, hogy kifujjátok a bentartott levegőt, és kibontsatok egy pezsgőt..(.........)
Ó Istenem, hadd legyen meg a jogsim! Légyszilégyszilégyszi! Ígérem elviszlek bárhova=) Nos, ha túlélem a faktokat, a tanulást, a KRESZt és a mindennapokat, akkor még írok! Ha nem, akkor csak tudjátok, hogy a csaj, aki egy porschéval, Kovács doki nevét suttogva fekszik az árokban, az én leszek!
