Életem és egyéb katasztrófák

Nyáron történt (part1)

Történt az réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban, hogy minden egyetemista korombelihez hasonlóan: totál leégve anyagilag, és otthon tengődve a nyári szünetben, megcsillant egy kis reménysugár a sötétségben.
Mivel jóanyám felvételizett idén egy felsőoktatási intézménybe (JUPEE -.-"), el kellett mennie beiratkozni, és a kocsi pont a Balaton mellett haladt el. Így kicsiny, nyomorult nyaramba egy kis izgalmat dobva felvetette, hogy miért is nem megyek le a Balcsihoz, kihajítanak a kocsiból, és majd visszafele (ha addig nem adtak el az orosz maffiának) felvesznek. Így ők is elintézik, amit akarnak, a kölök se nyavajog, hogy nem ment sehová a nyáron, és még pénzbe se kerül. Na SOS, hívtam is barátosnémat, hogy pakolj öreglány zúzunk le a Balatonhoz pénteken, hozz sört, bort, egy hétre való kaját, mert van egy fél napunk, hogy meghódítsuk a magyar tengert...!! 
Na, hajnali 4kor (!!) pakol a család, kistáska, nagytáska, 20 szendvics (mert jó magyar képlet szerint 2 órás út =10 db szalámis szendvics), kutya-macska, apa-anya, barátném és én, útnak indulunk. Namármost apumról tudni kell, hogy nemhogy HAJNALI 4kor, de még délben sem tud hosszútávon nyitott szemmel vezetni. Ezért nálunk kialakul egy NASCAR szitu: apa vezet, anya "kordinál" és 10 percenként felkiált : BÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉLAAAA!! AZ OTT EGY AUTÓ!!! BÉÉÉÉÉÉÉÉLLLAAAAA, KIMENTÉL A SÁVBÓÓÓL!! jajjistenemmindmeghalunk! NYISD KI A SZEMED AZ ISTEN SZERELMÉRE!! Apa káromkodik, anya szirénázik, én pedig jó egyetemista kislányként visszaalszom a hátsóülésen. Igen, mert engem simán elvihetnének és 20 km-el arrébb letehetnének a lakásomtól, akkor se találnék haza. Szóval minek is strapáljam magam??! 
Na, kisebb-nagyobb drámai felvonásokkal megszakítva az utat és 20 szendviccsel megrakodva, megérkeztünk a Balatonhoz. Anyámék kiraktak minket 8:00-kor Siófokon,az ezüstparton, és szóltak, hogy majd visszafelé felvesznek. 
Hát szeretném megjegyezni, hogy első gondolatom az volt erre, hogy: "ha nem adják el addigra a szerveimet jól szituált román szervkereskedőknek", akkor talán jóanyám, majd találkozunk délután. Ugyanis, mikor kiléptünk a kocsiból esküszöm, mintha valami csernobili elhagyatott szocreál lakótelepre érkeztünk volna. Jobboldalt-baloldalt két bazinagy csebokszi garzon, kitört lakásablakokkal, közöttük egy játszótér rozsdásodó,szélben-nyikorgó hintával és pörgővel. Esküszöm arra gondoltam, hogy nyugat-Magyarországra küldtek egy barátságos kis 2 tonnás atomot, és mindenki meghalt, vagy mutánsként arra vár a sötétben, hogy megegye az agyam. Tehát ott állunk, két lány, fürdőruciban és hűtőtáskával, és kezdjük furcsállni, hogy EGY ÁRVA LÉLEK SINCS 2 kilométeres körzetben. 
Erre a jobb oldali fantom épületből (amiről később kiderült, hogy szálló, bár gyanítom nem sokat birtokolt azokból a bizonyos csillagokból), kijön egy nénike. NA barátnőmmel, mintha az utolsó élő embert látnánk a Földön, rohanunk, hogy szerezzünk valami informationt, hogy mégis" what the fuck?" A kedves hölgy megnyugtatott, hogy no para, lesznek majd, csak még 8kor ugye nem tombol a turista szezon, meghát szegény németeknek valamikor aludni is kell, de menjünk nyugodtan, mert 25 fokos (!!) a víz és pancsoljunk.
Mi lepakoltunk szépen a homokos tengerparton, és habár kicsit hűvösebb-szelesebb nyári nap volt, de hát mégiscsak a Balatonnál vagyunk, kifeküdtünk napozni. Na fél óra múlva, a féltubusnyi 100as faktorú naptej védelmében elhatároztuk, hogy bemászunk a vízbe. Itt tenném hozzá, hogy enyhe költői túlzásnak találtatott az a 25 fokos becslés, ugyanis szerintem valahol a halak szétfagyva feküdtek a víz alján annyira belilult még a szánk is. No de itt vagyok, kemény vagyok, van egy metroszexuális fiútesóm-hozzászoktam hogy már csak hideg víz van otthon, én rohadjak meg; ki nem megyek ebből a nyamvadt tócsából, hamár 5 évente egyszer jutok el ide. Megyünk befele, kékül kezünk-lábunk, és már lassan Tihanyban vagyok, de ez a nyamvadt pocsolya csak derékig ér. Na ezen a ponton feladtuk minden további ambíciónkat az úszásra és iszapszörnyekként kikúsztunk a partra. Napoztunk, pihiztünk, kacsákat zaklattunk és rájöttünk, hogy manapság mindenki kétnyelvűre neveli szerencsétlen gyermekét.
Szüleim megérkeztek 2-re, és miután konstatálták, hogy minden szervünk megvan és vízbe se fulladtunk (na e miatt tényleg feleslegesen aggódtak!), már pakoltak is minket a Batmobile-ba és zúztunk haza. 
Útközben bementünk Pestre, és mivel szüleim még szentül hisznek a technológiában, megkértek, hogy az "okos"telefonomon pötyögjem be a DSZÍPIESZT és mutassam nekik a fényt az alagút végén. Na persze ez az áldott jó masina bevitt minket a legnagyobb dzsuvába, és egy orbitális nagy kerülő után sikerült csak kikeveredni a gangeszből. Apa káromkodott, anya szirénázott, barátnőm pedig kezdte átértékelni a családi idillt. De hazaértünk (többé-kevésbé mentálisan épen), és legalább elmondhatom, hogy voltam a nyáron a Balatonnál. Azért remélem, hogy legközelebb kicsit tartósabb lesz a nyaralás. A Balaton pedig mélyebb.